Megalakult a magyarországi Kalózpárt!

2012. április 28.-án, szombaton megalakult a magyarországi Kalózpárt. A 2009-ben elindult szerveződés egy fontos állomására érkeztek a résztvevők. A párt szombati alakuló közgyűlésén elfogadtuk az alapszabályzatot, megválasztottuk a tisztségviselőket és aláírtuk az aláírnivalókat, ezzel kifejeztük azon szándékunkat, hogy a kalóz elveken alapuló munkát ezen túl a Kalózpártban kívánjuk folytatni. A párt hivatalos bejegyzéséhez még kell a bírósági nyilvántartásba vétel, de ez csupán egy formalitás.

Első nap

Helyszín: Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központ

Dátum: 2012.04.28. délelőtt 10 óra

Az előzetesen meghirdetett Facebook eseménynek megfelelően érkeznek a kalózok az ország minden részéből, sőt külföldről is. Mindenki egy kicsit megszeppent volt, hiszen érdekes élmény olyan emberekkel szemtől-szembe találkozni, akikkel korábban csak internetes fórumokon, e-mailben, esetleg skype-on beszélt, vitatkozott, kommunikált az ember. Az online jelenlét alkalmával mindenki igyekszik a legjobb arcát mutatni, de a kalózokban nem kellett csalódnom, hiszen a nyíltság az egyik tulajdonságuk.


A nap végére közelebb kerültünk egymáshoz.

A csillebérci tábor óriási, több kisebb és egyforma altáborral. A kalóztalálkozó részére kijelölt altábort nehéz volt megtalálni, és mint később kiderült, majdnem megakasztottunk egy 40-50 fős családi napot, hiszen elsőre e rendezvény tűzrakó helyét vettük birtokba, de még időben korrigáltunk. Ez is kalóz erény.

Az érdemi munka egy rövid nyitóbeszéddel kezdődött, amit László Zoltán tartott. Ismertette a kalózpárt mozgalom 2009-es indulásának történetét, céljait és azt, hogy minek okán gyűltünk itt ma össze.

Az alapszabály elfogadásával, illetve pontról-pontra történő megvitatásával folytatódott a találkozó. Netbook-golyóstoll* vegyes technikával javítottunk bele, ami hamarosan publikus lesz. Ez a munka a sűrű cigarettaszünetekkel eltartott körülbelül 4-5 órán keresztül.

*Itt szeretnék egy tévhitet eloszlatni, miszerint a kalózok számítástechnikai eszközökkel alaposan felszerelt és csak ezeken keresztül gondolkodó geek-ek. A találkozón mindössze egy darab, sűrűn fagyó netbook volt. Továbbá volt egy projektor, aminek nem volt fényereje, így azt nem használtuk, illetve jelen volt egy router, ami viszont a PUK-kód megadására kényszerítette az egyetlen mobilnetes kütyüt. Mivel a jó kalóz holtáig tanul, így észbe véshettük azt is, hogy a csillebérci komplexumnak nincs fénymásoló és nyomtatási szolgáltatása. Tehát előkerült a megbízható A4-es papírlap és elmaradhatatlan társa, a golyóstoll… A fenti hiányosságoknak tudható be, hogy az elfogadott dokumentumok még nincsenek fent a neten, de már dolgozunk rajta.

Az est fénypontja volt a bográcsos paprikás krumpli, aminek az elkészítésében a Kalózpárt tagságának egyharmada részt vett, ami bár nem jelent többséget, de így is elfogyott az utolsó kolbászkarikáig.

Vacsora után még visszamentünk a tanácsterembe, ami talán a tábori tűzoltóság elhagyott garázsa lehetett és megválasztottuk a tisztségviselőket, ami gyorsan ment, hiszen egy 15-20 emberből álló társaságból lényegében egyértelmű volt a választás, ráadásul ezek a pozíciók már körvonalazódtak a hónapokig tartó netes kommunikációban. A Kalózpárt alapítása megtörtént!

Második nap

Helyszín: Budapest, Kossuth tér

Dátum: 2012.04.29. déli 12 óra

“Hogyan lettünk Abszurdisztán” egyhetes politika kibeszélő piknik, e rendezvény helyszínére beszéltük meg a kalóztalálkozó folytatását, ami egyfajta levezetése az első nap munkájának.

Itt már csak heverésztünk, illetve kötetlen politikai eszmecserét folytathattunk egymással, a szervezővel és az „odakíváncsiskodó” járókelőkkel. Itt is bebizonyosodott, hogy a gondolkodó emberek politikailag is sokszínűek és a jobboldal-baloldal kettőssége már a múlté. Egy dologról nem esett szó, ez pedig a jelenlegi elitet képviselő politikusok személye, ami szintén abba az irányba mutat, hogy ők már nem számítanak, talán két elvárásunk maradt velük szembe, hogy kérjenek bocsánatot és tűnjenek el a fenébe.

A Kalózpárt 6 hónapra megválasztott vezetősége:

László Zoltán elnök

Hoffmann Péter alelnök

Zsidai Levente gazdasági vezető

Továbbá a Kalózpárt 15 fős tagsága megválasztotta a 3 fős Etikai Bizottságot

Ez lenne a Kalózpárt alapításának rövid ismertetése, ha valamit kifelejtettem vagy valamire rosszul emlékszem, akkor javítsatok ki. A fényképek nem nagyíthatóak, mert nem lettek jók, de illusztrációnak még megfelelnek.

2012/05/02

http://www.kalozmedia.org/2012/05/02/megalakult-a-magyarorszagi-kalozpart/