Belföld

[Igényfelmérés] BigTorrent kérdezz-felelek

Sziasztok!

Ismét kaptunk egy lehetőséget a BigTorrent-től, hogy kérdéseinket eléjük terjesszük:

Agamemnon írta:

Érdeklődnék, van-e lehetőség, esetleg igény egy interjúra. Ennek
keretében az oldal tulajdonosa (BigTorrent), az oldallal kapcsolatos
dolgokról, újításokról esetleges tervekről, szívesen tájékoztatna
benneteket.

Címkék: Belföld, BigTorrent, kérdés, válasz, Gépház

Rászállhat az állam az internetre

A büntető törvénykönyv módosítástervezete alapján a kormány akár a Google-lal is leállhat majd arról tárgyalni, hogy egyes oldalakat tegyen elérhetetlenné a cég. A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet szerint ez már-már állami cenzúrát jelentene, amelyet azonban külföldi példák alapján könnyen kijátszhatnak a szándékosan jogsértő személyek.

Címkék: állami cenzúra, Belföld, cenzúra, internet, TASZ

2012/10 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már több mint 3 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet május óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Egy ideje már érezni lehetett az előjeleket, most pedig nemes egyszerűséggel kitört a Magyar Torrent: 2012 októbere ugyanis vitathatatlanul mérföldkővé vált a hazai fájlcserélés történelmében!

De kezdjük az elején: ezúttal nőtt eggyel a Tracker létszám, mégpedig a lehető legnagyobb visszatérőnek köszönhetően mely rögtön el is foglalta az őt megillető előkelő helyezést az élmezőnyben, és az alsóházba szorítva a TOP15 -ből amúgy eddig is határozottan kilógó versenyzőt. Összesítésben szinte minden rekord megdőlt, nem is akárhogyan: a kapcsolati szálak és a felhasználói fiókok száma az előző havi csúcsra tett rá még egy határozott lapáttal (előbbi mellett pedig képtelenség elmenni további szavak nélkül, hisz hosszadalmas hajsza után elértük a létező talán legnagyobb lélektani határt, nevezetesen a bűvös 10 milliót átlépve most már a népességünket is meghaladja, vagyis minden Magyar állampolgárra jut egy Torrent Peer...), a torrentek száma pedig már az 1 milliót közelíti miután alaposan átlépte a 9 hónapos elődjét, továbbá az arányszámok egyike ha csak hajszállal is de megugrotta a szintén közel fél éves régi csúcsot, sőt az ugyancsak májusi másikat is sikerült megközelíteni így kis híján egyetlen korábbi rekord sem maradt állva. A listavezető hasonló módon robbantott: a 3 abszolút érték mondhatni szokásához híven rendre az előző havi rekordot múlta felül (kapcsolatok terén a 6 milliós határ átlépésre, torrentek terén a 300 ezres lőtávolba került), míg az egyik arányszám a legrégebbi vagyis 8 hónapos csúcsot adta át a múltnak, a másik pedig épp ezt a titulust örökölte hisz még áprilisban született ám mondanom sem kell hogy most nem kellett sok ehhez sem... A rekordok sora pedig ezzel aligha ért véget, mivel ha nem is ilyen ütemben de van és lesz is még ezt hova fokozni, a Magyar Torrent ugyanis teljes gőzzel robog tovább, szemlátomást megállíthatatlanul!

2012.10.07. vasárnap 21 óra (ez a felmérés időpontja, az eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC

Címkék: Belföld, felmérés, NetCigány, torrent

Warezszervert foglalt le a NAV

Száznegyven terabájtnyi tárhellyel rendelkező szerverparkot foglalt le az adóhatóság. A gépeket filmek, szoftverek és zenék cserélgetésére használták.

Címkék: Belföld, fájlcsere, nav, warez, warezrazzia

A magyarok netezők fele töltöget fájlcserélőkkel

Összességében a magyar internethasználók 47 százaléka használ fájlcserélő programokat - derült ki egy friss kutatásból.

Címkék: Belföld, fájlcserélő; fájlcserélők; internetezők;

2012/09 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már több mint 3 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet május óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Először is egy kis gyászjelentés: úgy tűnik újabb 2 oldal vonult nyugállományba, ami azt jelenti hogy a 2009 előtt alapított Tracker -ek majdnem fele már csak a múlté. De itt van az ősz, itt van újra, amelynek már az eleje talán a vártnál is nagyobb fellendülést hozott, méghozzá pár bemelegítő rekorddal. Maga a Tracker létszám eggyel csökkent (de még így is 2 -vel több mint mondjuk 2 hónapja): a TOP15 -be 1 hónapos kihagyást követően rögtön visszatért egy nagyon régi ismerős, az alsóházban viszont érzékeny búcsút vehettünk a már említett 2 oldaltól. Összesítésben új rekordot könyvelhetünk el a kapcsolati szálak (újra elérhető közelségben a népességünkkel megegyező bűvös 10 millió) és a felhasználói fiókok száma terén egyaránt (mindkettő még az év elejéről származott azaz nem kevesebb mint 7 illetve 8 hónapos csúcsok dőltek meg), de a többi érték is közelíti már az egykori maximumát, és ez várhatóan még csak a kezdet. A listavezető 3 egyéni rekordot is megdöntött, konkrétan a 3 abszolút érték növekedett tovább határozottan (a kapcsolatoké eddig májusra datálódott, míg a másik kettő az előző havit licitálta felül), de az arányszámok közül is alig maradt el a korábbi csúcstól az egyik. És akkor közeleg a főszezon, vélhetően a Magyar Torrent folyamatos burjánzása és rekordok egész sora elé nézünk, de ez már egy másik történet...

2012.09.09. vasárnap 19 óra (ez a felmérés időpontja, az eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC

Címkék: Belföld, felmérés, NetCigány, torrent

A CFM warezmaffia históriája

Az index.hu hozta le a héten, hogy “az évszázad magyar warezperében” 28 vádlott ellen folyik jelenleg a tárgyalás. Nos, az szinte biztos, hogy a 2007-re visszanyúló történet meglehetősen hosszú, bonyodalmas, és igen erősen kötődik a magyar torrentvilághoz több szállal is.

Címkék: Belföld, jog, razzia

Huszonnyolc vádlott az évszázad magyar warezperében

2009. áprilisában öt szerverteremben 43 szervert, és a hatóság becslése szerint 200-250 terabájt jogvédett tartalmat foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda Újlipótvárosban a Coldfusion Magyarország nevű cég tevékenységével összefüggésben. A warezszerverek egy részét dupla padlóba rejtve találták meg, a lefoglalt adatmennyiség világviszonylatban is rekord.

Címkék: Belföld, nni, spam, warez, warezrazzia

Elfogták a Közgépet megtámadó Anonymous-szimpatizánsokat

A rendőrség eljárást indított a bűnösségüket beismerő Anonok ellen, akik szabadlábon védekezheztnek.

Címkék: Belföld, Közgép; ; Anonymus hackercsoport;

Apró hiba miatt bukott a kalózoldal

A szeveren tárolt DVD-filmek miatt vitték el a NAV pénzügyi nyomozói a mozifilmeket és sorozatokat kínáló CinemaStore fájlcserélő oldalt.

Címkék: Belföld, CinemaStore, fájlcsere, nav, szerzőijog-sértés

Rosszlanyok.hu - Vidéki szexpartner kereső. Vidéki lányok. Csak valódi képek!