Hekkereket fogtak a csongrádi rendőrök

Két évvel ezelőtti számítógépes bűncselekmény elkövetőit fogták el a közelmúltban a Csongrád megyei rendőrök; a három férfi egy cég számlájáról több mint 80 millió forintot utalt át egy általuk elérhető folyószámlára.

Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-nek elmondta, hogy a számítógépes rendszer és adatok elleni bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat őrizetbe vették, a megyei főügyészség indítványát követően pedig a Szegedi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Az ügyben 2010-ben indult büntetőeljárás ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adatai szerint az elkövetők egy vállalkozásnak arra a számítógépére, amelyről a banki utalásokat bonyolították kémprogramot, illetve távoli elérést biztosító alkalmazást telepítettek. A szükséges információk birtokában 2010. április 16-án egy internetes kávézóból a gyanúsítottak a cég számítógépéről 83 millió forintot utaltak át egy magánszemély nevére nyitott bankszámlára. Ezt követően a pénzt szlovéniai, illetve hazai pénzkiadó automatákból három nap alatt felvették.

Az elkövetők egyike egy alapítványon keresztül kapcsolatban állt a feljelentő céggel. A másik tettes szlovák útlevéllel igazolta magát, a nyomozók azonban megállapították, hogy valójában egy évek óta álnevet használó magyar állampolgárról van szó. A foglalkozás nélküli harmadik embernek a pénzfelvételekben volt szerepe. A nyomozás május második felében várhatóan vádemelési javaslattal zárul.

MTI
2012. április 27., péntek 14:05
http://index.hu/tech/2012/04/27/hekkereket_fogtak_a_csongradi_rendorok/

kisspista képe
kisspista
Offline
Kezdet: 2012-03-25
Na a magyar hackerek megint bizonyítottak...

Azt hittem a jobbik.info-s képnél nincs lejjebb.
Buták, nem tudták, hogy először ki kell vinni egy kiadatási egyezménnyel nem rendelkező ország off-shore bankjának számlájára, amit hamis néven generáltunk valahol külföldön egy internetpresszóban (és távozáskor kinyírtuk a gépet egy vírussal). Majd mikor megvan a pénz, oda kell küldeni és onnét át egy hasonló ország, hasonló számlájára és onnét csak haza kis darabokban(10 000 dollár alatt, mert ennyi fölött bejelentik titkosszolgálatoknak a tranzakciót).

Bár ezt még leírni is nehéz volt, nem hogy megvalósítani.