Máris kaszát kaphat a HTC First

Állítólag 99 centért sem veszik az első gyárilag Facebook Home-os készüléket.

Az utóbbi negyedévekben pénzügyileg sorozatosan és csúnyán az elvárható szint alatt teljesítő HTC-nél vélhetően nagy volt az öröm, mikor sikerült a Facebookkal megegyezni az első Home launcherrel szerelt mobil hardverének elkészítéséről, hiszen ha ezt nem lehet eladni, akkor semmit – gondolná az ember.

Sajnos a Home egyelőre túlnyomóan negatív kritikákat kapott, a HTC hardvere pedig jellegtelenre sikerült, így talán nem meglepő módon nem fogy rendesen a készülék. Erre az egyetlen, ám annál egyértelműbb bizonyíték, hogy a HTC First két éves hűséggel eredetileg 99 dollárért vált elérhetővé az AT&T szolgáltatónál, ám bő egy hónap múltán most már 99 centért dobálják a vásárlók után.


HTC First

A Boy Genius Report megbízhatónak titulált forrása szerint a telefon eladásai még a ChaCháénál is rosszabbak, a radikális leárazás ellenére a múlt héten a szolgáltató a komplett USA-ban 15 ezernél kevesebbet tudott értékesíteni belőle. Ez kritikán aluli teljesítmény, így a forrás állítása alapján már eldöntött tény a telefon forgalmazásának megszüntetése, noha a hír megjelenése után az AT&T sajtósa tartózkodó hangnemben cáfolta, hogy döntés született volna az kasza ügyében – hamarosan kiderül, hogy hiteles volt-e a beszámoló.

Forrás: techcorner

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Facebook Home

A HTC ami véleményem szerint nem rossz , befürdött a Facebook Home-mal ami nem nyújt semmi újdonságot a felhasználóinak .

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!

Balázs63 képe
Balázs63
Offline
Kezdet: 2013-05-01
HTC

Azt viszont fel nem foghatom,hogy miért kezdenek el gyártani olyan terméket amelyre a direkt ezzel foglalkozó értékesítési elemzők is arra a következtetésre jutottak a számadatok alpján,hogy nem fogja elérni a piacon a megfelelő keresleti értéket.

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Lehet arra gondoltak hogy a

Lehet arra gondoltak hogy a Facebook felhasználok bázisa rohanni fog és vesz egy ilyen kütyüt , ez nem jött be .

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!