torrent és jog

Torrentezni nem kell félnetek jó lesz

A Pirate Bay nagy nyilvánosságot kapott pere óta úgy tűnt, elcsendesedik a vihar a fájlcsere körül, a kalózoldalak úgyis mindent túlélnek, a szórakoztatóipar pedig mintha feladta volna a harcot ellenük. 2011 végén kiderült, hogy nem így történt, az elmúlt két év csak a vihar előtti csend volt, és Hollywood meg a zeneipar minden eddiginél keményebb támadást indított a kalózok ellen.

Szerzői jogi reformra van szükségünk, nem az ACTA-ra (Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás)

Mint az Európai Parlament tagja, igazán örülök annak, hogy az ACTA nagyobb figyelmet kapott az elmúlt hetekben. Időbe telt, míg a tömeges felháborodás a felszínre tört, de látjuk, hogy a tüntető hangok egyre hangosabbak és hangosabbak.

Torrent és jog

Hamarosan...

Üres hordozók díjai - Tegyük tisztába!

[Tegyük tisztába!] rovatunk első bejegyzéseként foglalkozzunk egy kicsit az üres hordozók árába épített jogdíjakkal. Általában, ha jogdíjakról hallunk, akkor rögtön negatív képzet társul a témához és rosszallóan nézünk a dolgok irányába. De pontosan mi is ez a 'díj'?

A SOPA rövid története hírmorzsákban

Egy kis rövid összefoglalás a SOPA ötletétől a bukásáig, fősodrású híreken keresztül.

2011. október 28 - Példátlan szigort vezetne be az új amerikai internettörvény

3 és fél év börtönt kapott a "torrent"király

3 év és 5 hónap börtönt szabott ki a lipcsei bíróság arra a 47 éves férfira, aki a fejlesztője és fő üzemeltetője volt a legnépszerűbb fizetős fájlmegosztó oldalnak, a több, mint tízezer német szinkronos filmet illegálisan feltöltő kino.tónak.

Az internetszolgáltatót nem lehet tartalomszűrésre kényszeríteni

Az Európai Bíróság kimondta, hogy az internetszolgáltatókat nem lehet arra kényszeríteni, hogy szűrőrendszereket telepítsenek hálózatukra az illegális letöltések kiszűréséhez.

Olaszországban csak egy dobásuk lesz a kalózoknak

Az új e-kereskedelmi törvény szigorúsága még a francia mintáét is messze túlszárnyalja.

Különösen szigorú kalózellenes törvény bevezetésére készül az olasz parlament, mely lehetővé teszi majd, hogy az első gyanús letöltés után megszüntethessék az internetkapcsolatot – figyelmeztet elemzésében egy ügyvéd és egy piackutató.

Kevés magyar nettező fizetne zenéért vagy filmért.

Kevés magyar nettező fizetne zenéért vagy filmért.

A HENT felmérte az emberek hamisítással kapcsolatos attitűdjét. A vizsgálatban előkerültek a CD-k, az illegális szoftverek és a letöltés is.

Olcsón megúszták a torrentezőkre vadászó ügyvédek

Olcsón megúszták a torrentezőkre vadászó ügyvédek

Pénzbüntetést és három hónapos eltiltást kaptak tisztességtelen magatartásuk miatt.

Tartalom átvétel