A brit bíróság reklámozta a Pirate Bayt

Az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága a múlt héten törvényben rögzítette, hogy a brit internetszolgáltatóknak blokkolniuk kell a Pirate Bayt, az internet legnépszerűbb torrentoldalát. Az intézkedés célja az volt, hogy korlátozzák a jogsértő tartalmak megosztását, ám éppen az ellenkező hatást érték el: a Pirate Bay látogatószáma 12 millióval nőtt a bírósági döntés bejelentése után. Az oldal egyik, név nélkül nyilatkozó képviselője szerint köszönőlevelet kéne írniuk a tiltást kezdeményező BPI-nak.

A Legfelsőbb Bíróság azért kötelezte a brit internetszolgáltatókat a Pirate Bay blokkolására, mert a népszerű torrentoldal a jogvédett tartalmak megosztásával tömegesen sértette meg a szerzői jogokat. A tiltást a Sky, az Everything Everywhere, a Talktalk, az O2 és a Virgin Media is kötelező érvényűnek tekintette, így tartani is fogják magukat ahhoz. A bíróság célja, hogy ellehetetlenítsék az összes fájlcserélő- és torrentoldalt.

A Pirate Bay képviselője a Torrentfreaknek nyilatkozott az ügy kapcsán. Szerinte az intézkedés nem fogja megakadályozni az embereket a szolgáltatás használatában; úgy vélték, hogy a bejelentést kísérő médiafelhajtás csak növelni fogja a forgalmukat. Várakozásaik beigazolódtak. Bár a vezető brit kiadványokban lehetetlen PR-cikket vásárolni, az összes vezető hírforrás - a Guardiantől a BBC-n át a Telegraph-ig foglalkozott a témával, amit világszerte több millióan olvashattak. Ennek meg is lett az eredménye: a Pirate Bay látogatottsága 12 millióval növekedett. A Pirate Bay képviselője szerint tulajdonképpen köszönőlevél járna a BPI-nak az ingyen reklámért.
h i r d e t é s

Az internetszolgáltatók nem tiltakoztak a szabályozás ellen. A Virgin Media máris megkezdte a Pirate Bay szűrését, a többiek a következő hetekben fognak csatlakozni. A Pirate Bay nem aggódik a történtek miatt; úgy gondolják, hogy mire érvénybe lép a tiltás, el tudják magyarázni a felhasználóknak, miként kerülhetik meg a blokkolást. A forgalomnövekedés mellett azt is pozitívumként könyvelték el, hogy alkalmuk nyílt az internetes cenzúra megkerüléséről tájékoztatni az embereket - szerintük minden korlátozás kijátszható.
Klasszikus elhárító technikák

A legegyszerűbb megoldás a VPN használata, vagyis az olyan, az Ipredatorhoz hasonló szolgáltatások igénybe vétele, amelyek nem készítenek naplófájlokat. A VPN-szolgáltatások többnyire pénzbe kerülnek, de akad köztük ingyenes is. A VPNReactor terméke például harminc percig díjmentesen használható, ez pedig bőven elég ahhoz, hogy a felhasználók eljussanak a Pirate Bayre és letölthessék a szükséges torrentfájlokat. Ha pedig már megszerezték a hozzáférést a klienshez, a letöltést akkor is folytatni lehet, ha a VPN már inaktív.

A Pirate Bay a TOR használatára is bátorította a felhasználókat - igaz, csak addig, amíg elérik az oldalt, és letöltik a szükséges torrentfájlokat. A klienseket nem tanácsos a TOR-on keresztül futtatni, mivel a rendszert nem erre tervezték, és jelentős mértékben lassítják a letöltéseket. Alternatívát jelenthet a DNS-szolgáltató megváltoztatása is: az OpenDNS-re vagy a Google-re támaszkodva könnyűszerrel megkerülhetők a szolgáltatók tiltásai.

Vannak szolgáltatók, amik a doménneveket blokkolják, de a tiltott oldal ip-címét nem szűrik. Ilyenkor a MAFIAAFire pluginjének a használatát javasolják a kalózok: ha ez aktív, csak be kell gépelni a böngészőbe a letiltott oldal ip-címét, és az máris elérhetővé válik.
A végső megoldás: proxy

A tegnap nyilvánosságra hozott bírósági papírok tanulsága szerint a fenti megoldások nem működhetnek az Egyesült Királyságban, mivel a szolgáltatók a Pirate Bay ip-címét is blokkolják. Hogy elhárítsák a problémát, a Pirate Bay azt javasolja, hogy proxy szerveren keresztül csatlakozzanak az oldalhoz; ezek egyikét a Brit Kalózpárt üzemelteti. Kérdés, hogy ez a metódus mennyi ideig lesz alkalmazható; a holland kalózok korábban már próbálkoztak hasonlóval, de a jogvédő szervezetek azonnal rájuk szálltak. Ettől függetlenül szinte végtelen számban elérhetők a neten ingyenes proxyk, amelyek szintén megfelelnek a célnak.

A Pirate Bay felvilágosító kampánya ellenére elképzelhető, hogy több százezren nem tudják majd elérni a népszerű torrentoldalt. Ugyanakkor mindazok, akik szánnak néhány percet a probléma elhárítására, könnyűszerrel megoldhatják azt; egy gyors kereséssel több ezer megoldási javaslatra bukkanhatnak.

Index
2012. május 3., csütörtök 12:23
http://index.hu/tech/2012/05/03/a_legfelsobb_birosag_reklamozta_a_pirate...