2013/01 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már közel 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Máris itt a folytatás...és az előző havi felmérés fényében ezúttal nem igazán lehet különösebben húzni a bevezető szöveget, ugyanis erősen Déjávu érzést keltően pontosan ugyanazok a rekordok dőltek meg ismét (igaz az összesített P/U -t tényleg csak egy hajszál választotta el), ráadásul épp olyan mértékben most is, mindez pedig teljesen változatlan mezőny mellett történt (kisebb oda-vissza pozicionálások a ranglistában persze voltak), illetve a listavezetőhöz azért kapcsolódik 2 különleges adat, tekintve hogy sikerült átlépniük a 8 milliós PEER valamint a 400 ezres USER mérföldköveket. Mondhatni tehát hogy a Magyar Torrent ott kezdte az újévet ahol a tavalyit befejezte, és nem hajlandó megtorpanni egy pillanatra sem!

2013.01.06. vasárnap 21 óra (ez a felmérés időpontja, részletek és az eredmény valamint pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC

(Folytatás hamarosan...)


-VEGYES tartalmú, vagyis hagyományos magyar privát Torrent oldalak
  felmérése
-a felmérést készítette: NetCigány ;(sehol sem staff tag, senkivel
  sem elfogult, pusztán a számoknak hisz, mert azok nem hazudnak)
-felhasználók, kapcsolatok, torrentek száma és különböző
  aktivitások ;alapján
-a felmérés kompenzációs elvű, mert bár önmagában a felhasználók
  és torrentek puszta számát is díjazza, az azokra visszavetített
  arányos sz��molásoknál ez könnyen visszaüthet
-egy biztos: a ;felmérés/lista nem értelmetlen, mindenki talál
  benne valamilyen hasznos inform��ciót, legyen az staff tag,
  hardcore vagy mezei torrentező, vagy akár abszolút torrent-noob


...TRACKER... ...PEER.. / TORRENT / ..USER. :: .P/T. / .P/U.
------------------------------------------------------------
....nCore.... 8.017.100 / 303.300 / 432.300 :: 26.43 / 18.55
....BeLoad...   919.700 /  72.300 / 148.400 :: 12.72 /  6.20
...bitHUmen..   686.300 /  46.800 /  86.000 :: 14.66 / ; 7.98
....Diablo...   474.700 / 120.400 /  95.900 ::  3.94 / ; 4.95
...Bithorlo..   426.500 /  44.900 /  59.500 ::  9.50 /  7.17
...MicroBit..   407.700 /  68.900 / 137.800 ::  5.92 / ; 2.96
...Teracod...   400.500 /  25.000 /  87.000 :: 16.02 / ; 4.60
..BigTorrent.   246.600 /  26.900 /  64.200 ::  9.17 /  3.84
.....1st.....   244.400 /  64.300 /  67.200 ::  3.80 /  3.64
.GigaTorrents   171.400 /  27.700 /  31.300 ::  6.19 /  5.47
....Insane...   165.500 /  36.000 /  30.200 ::  4.60 /  5.48
..Z-Tracker..   224.100 /  63.100 / 118.100 ::  3.55 / ; 1.90
.Majomparádé.    93.900 /  21.000 /  41.300 ::  4.47 /  2.27
...BitZone...    88.900 /  23.800 /  22.600 ::  3.74 /  3.93
..Pretorians.    87.100 /  19.600 /  34.300 ::  4.44 /  2.54

....Xider....   ; 69.500 /  14.100 / 104.500 ::  4.93 /  0.67
..Dangerous..    44.100 /  17.100 /  34.800 ::  2.58 /  1.27
..PirateDay..    44.000 /  30.700 /  41.300 ::  1.43 /  1.07
...BitWare...    40.800 /  12.500 /  47.600 ::  3.26 /  0.86
....HDEvo....    36.200 /  11.500 /  36.400 ::  3.15 /  0.99
.....SWZ.....    36.100 /   7.600 /  35.500 ::  4.75 /  1.02
...Findline..    25.200 /   8.600 /  11.800 ::  2.93 /  2.14
....xTend....    21.600 /   8.600 /  15.300 ::  2.51 /  1.41
..DreamSite..    17.500 /   7.700 /   8.800 ::  2.27 /  1.99
TorrentMaster    17.200 /   3.900 /  26.000 ::  4.41 /  0.66
EnergyNetwork    14.100 /   5.700 /  13.300 ::  2.47 /  1.06
...Pitbull...    13.300 /  10.200 /  36.500 ::  1.30 /  0.36
..mmTorrents.    12.200 /  12.500 /  21.900 ::  0.98 /  0.56
...BitMumia..    10.200 /   5.400 /  11.500 ::  1.89 /  0.89

TOP15 összes    PEER: 12.654.400
TOP15 összes TORRENT:    964.000
TOP15 összes  ;  USER:  1.456.100
TOP15 összes  ;   P/T:     13.13
TOP15 összes  ;   P/U:      8.69

További komoly oldalak:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (melyek különböző okokból nem kerültek a felmérésbe)
Carpathians ( 25.100 torrent)
DeathLord   ( 28.900 torrent)
 (melyek átmenetileg nem elérhetőek, vagy végleg megszűntek)
BitBarát
BlueDragon
Dark-Angel
Dark-Knight
DarkSide
KillZone
MovieSite
Savaria
Solarion
TorrentHun
TorrentVár
 (melyek statisztika-csalás miatt nem kerültek a felmérésbe)
-


PEER/kapcsolatok => össz aktivitás:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (az oldal teljes aktivitása)
8.017.100 nCore
  919.700 BeLoad
  686.300 bitHUmen
  474.700 Diablo
  426.500 Bithorlo
  407.700 MicroBit
  400.500 Teracod
  246.600 BigTorrent
  244.400 1st
  224.100 Z-Tracker
  171.400 GigaTorrents
  165.500 Insane
   93.900 ;Majomparádé
   88.900 ;BitZone
   87.100 ;Pretorians

Torrentek/anyag/cucc:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (az oldal kínálata)
303.300 nCore
120.400 Diablo
 72.300 BeLoad
 68.900 MicroBit
 64.300 1st
 63.100 Z-Tracker
 46.800 bitHUmen
 44.900 Bithorlo
 36.000 Insane
 27.700 GigaTorrents
 26.900 BigTorrent
 25.000 Teracod
 23.800 BitZone
 21.000 Majomparádé
 19.600 Pretorians

USER/felhasználók/közösség:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (potenciális sokszínűség)
432.300 nCore
148.400 BeLoad
137.800 MicroBit
118.100 Z-Tracker
 95.900 Diablo
 87.000 Teracod
 86.000 bitHUmen
 67.200 1st
 64.200 BigTorrent
 59.500 Bithorlo
 41.300 Majomparádé
 34.300 Pretorians
 31.300 GigaTorrents
 30.200 Insane
 22.600 BitZone

PEER/TORRENT => Torrent aktivitás:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (az oldal kínálatának aktivitása)
26.43 nCore
16.02 Teracod
14.66 bitHUmen
12.72 BeLoad
 9.50 Bithorlo
 9.17 BigTorrent
 6.19 GigaTorrents
 5.92 MicroBit
 4.60 Insane
 4.47 Majomparádé
 4.44 Pretorians
 3.94 Diablo
 3.80 1st
 3.74 BitZone
 3.55 Z-Tracker

PEER/USER => felhasználói aktivitás:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (az oldal tagjainak aktivitása)
18.55 nCore
 7.98 bitHUmen
 7.17 Bithorlo
 6.20 BeLoad
 5.48 Insane
 5.47 GigaTorrents
 4.95 Diablo
 4.60 Teracod
 3.93 BitZone
 3.84 BigTorrent
 3.64 1st
 2.96 MicroBit
 2.54 Pretorians
 2.27 Majomparádé
 1.90 Z-Tracker

SITE RATE/az oldal osztályzata:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (az oldalak rangsorolása, a rátát a kategóriánk��nti helyezések
összegéből kapjuk, természetesen az ;alacsonyabb összérték a jobb)
05 .......nCore (01 01 01 01 01)
15 ......BeLoad (02 03 02 04 04)
22 ....bitHUmen (03 07 07 03 02)
30 ......Diablo (04 02 05 12 07)
31 ....Bithorlo (05 08 10 05 03)
33 ....MicroBit (06 04 03 08 12)
35 .....Teracod (07 12 06 02 08)
44 ..BigTorrent (08 11 09 06 10)
46 .........1st (09 05 08 13 11)
47 GigaTorrents (11 10 13 07 06)
49 ......Insane (12 09 14 09 05)
50 ...Z-Tracker (10 06 04 15 15)
62 .Majomparádé (13 14 11 10 14)
65 .....BitZone (14 13 15 14 09)
66 ..Pretorians (15 15 12 11 13)

NetCigány képe
NetCigány
Offline
Kezdet: 2012-05-31
haladás

Lassan azért utolérem magamat :)

netcigany.atw.hu (Warezológus)